Velencei tó kerülés

Első utam drót szamáron

Habár régre nyúlik vissza... a velencei tó kerékpáros megkerülése volt a szüleim első igazi közös túrája, ami a későbbiekben ösztönözte őket, hogy újra és újra próbára tegyék magukat. Talán ez az oka annak, hogy én is áldozatául estem ennek a kalandor szellemnek... megjegyzem annyi érdekes hogyishívjákkal találkozhatok, hogy nem is igazán bánom. Maga a túra egyáltalán nem hosszú, legalábbis a kerékpárhoz szokottak számára és rengeteg szórakoztató dolgot látni... pancsi vizet, ne menj oda vizet, nádirigó bácsit, erdőt, mezőt, susugós dombokat...   nem is csoda, ha a baba a zötykölődésbe olykor bele is szundít.

A velencei tó megkerülése, mondhatni visszatérő, számunkra igen kedves kihívás, ebből adódóan kialakultak bennünk bizonyos preferenciák. Mindettől függetlenül, természetesen az igények, lehetőségek számtalan alternatívát kínálnak az ide tévedőknek, akár úgy is, ha csak bizonyos szakaszokat szeretnének felfedezni, vagy néha napján egy kicsit elcsámborogni a járt úttól. Személy szerint a lasabb, elnyújtott emelkedőket kedveljük, így jellemzően az óramutató járásának megfelelően szoktunk tekerni, így több és szabadabb lehetőségünk nyílik a lejtők kiélvezésére. Kisgyermekes családok számára is inkább ezt az utat javasoljuk, különösen a pákozdi és a pákozd-sukorói vadasparki szakaszok miatt.

A túrát jellemzően az 0-ás pont környékén kezdjük Velencén. Itt kényelmes lehetőségek nyílnak a parkolásra, a kerékpárok felszerelésére és ha szükséges a Velence Korzó épületében mindenki elvégezheti az ügyes bajos dolgait, átöltözhet, feltöltekezhet. Kicsivel lentebb a Tópart utca mentén több bolt kínál kerékpár bérlési lehetőségeket, ha valaki számára problémát jelent a sajátját elhozni, vagy csak alkalmi kikapcsolódást keres. Innen a béke utca mentén a velencei vasútállomás felé vesszük az irányt, ami szintén remek check-pont lehet az ide készülőknek. Maga a Béke utca kifejezetten forgalmas, de az önálló, párhuzamosan futó bicikli út miatt nincs különösebb veszély az átkelőig. Sajnos gyakran tapasztaljuk, hogy a figyelmetlen autósok szinte átrepülnek az ide telepített fekvőrendőrökön, így mindenkit fokozott óvatosságra intünk. Az út túloldalán már kisebb utcákban, vagy vegyes parti szakaszokon tekerhetünk, ahol több lehetőség adódik megpihenni, egy kicsit gyönyörködni a fürdőző kacsákban, hattyúkban. Számunkra az első megálló a Holdfény sétány mögött húzódó gárdonyi kikötő (1-es pont). Itt nem csak a kilátás remek, de lehetőség nyílik kicsit játszani strandolni, piknikezni... Az út innentől kezdve kicsit oda-vissza ugrál a parton, hol parkolókon, hol kisutcákon, hol konkrétan a partokon tekerhetünk, de mindenhol korrekten kijelölt kerékpáros utakkal találkozhatunk. Az megint egy más kérdés, hogy ki-mennyire van erre tekintettel. 

Agárdot elhagyva a Chernel István utcával párhuzamosan tekerhetünk, szintén saját kerékpáros úton, így jutunk el a 2-es ponttal jelölt Sarvajc-kereszt és kilátóhoz, ahonnan megcsodálhatjuk a Velencei-tavi madárrezervátumot, feltéve, hogy a kötött járásmódú létra szerű lépcső nem rettent el minket. Ez a hely nem csak kényelmes pihenő, de köszönhetően a kihelyzett karbantartó pontnak, lehetőségünk nyílik megpatkolni a drótszamarakat, amennyiben szükségét érezzük. Ha felszívtuk magunkat, indulhatunk is tovább Pákozd irányába. Sajnos ezen a szakaszon osztozni kell az autósokkal, és ez jó előre rányomja a bélyegét a türelmükre is. Szigorúan libasorban haladva érdemes itt közlekedni és megküzdeni a mindig zord és valamiért mindig szemből fújó széllel. Pákozdon a Rozi ABC-vel találjuk szembe magunkat, ami, hogy mást ne mondjak egy remekül elhelyzett kis boltocska, mert ideérve már jellemzően feléltük a magunkkal cipelt vízkészletünket. Pákozdon a kerékpárút többször keresztezi az autóutat, de pozitív csalódás, hogy az erre közlekedők többsége ezt tiszteletben tartja és átengedi a várakozókat. Így érünk a 4-es ponthoz, a Domb u. - Széchenyi utca sarkán található játszótérhez. Itt a felnőtteknek is kínálkozik egy kis lehetőség a nyújtásra, mielőtt a Széchenyi utcán leszáguldva tovább indulnának. 

A pákozdi iparterület után egy kisebb erdős szakaszra fordulunk rá az 5-össel jelölt ponton. A korábbi évek zötykölődős tapasztalatát enyhülés váltotta fel, hiszen a teljes befoglaló szakaszt felújították, az út sima, mint a baba popsi. Ez jól is esik, mielőtt áttérünk az ismét autókkal szinesített aszfaltos szakaszra, amibe az autópálya lehajtója is torkollik. Az Arborétum felé haladva egy keményebb emelkedővel szembesülhetünk a 6-os ponton. Itt szintén félre tehetjük egy kicsit a szamarakat és tehetünk egy gyalogos kitérőt az erdei torna ösvényen, vagy bejárhatjuk az Arborétum és Vadaspark területét is. Tovább haladva a Tóparti útra térünk rá. Körültekintően ugyan, de ez a lejtő már magában is megér egy kirándulást (1km-en 30 m)! Főként ez az oka, hogy nem erre felé szoktunk elindulni. A Fehér Holló utcától már itt is találkozhatunk autós forgalommal, egészen Velencéig, ugyanakkor az erdei, tómenti út jellemzően csendes, nyugodt és csak nagyon enyhén emelkedik. Velencére visszatérve a kerékpárút több strand mellett elhalad, vagy kisebb kitérőket tesz a településre. Fontos változás, hogy a korábbi évek tapasztalatai miatt a kerékpárutat kiterelték a Rózsa lakópark területéről, új útvonal került kijelölésre a Kemping utca mentén. Habár távol űznek minket a víztől, remek kárpótlást nyújt a Hősök parkja, ahol az útunk is zárul (ezt követően vissza érük a parkolóba). A park igazán szépre sikerült, rengeteg izgalmas és szines játszótéri elemet helyeztek el, ahol a gyerkőcök minden megmaradt energiájukat levezethetik.

Új lehetőség, hogy a tókerülés során összegyűjthetünk négy pecsétet, és a teljesítményünket igazolván emlékpóló vásárlására fordíthatjuk. Részletes információt a korbetekertem.hu weboldalon találtok, a pecsétgyűjtő helyekkel és a póló megvásárlásának részleteivel is, de a biztonság kedvéért mi is leírjuk, illetve térképünkön a rókaszínű pecsétekkel jelöltük:

  • Panoráma fagyizó, Gárdony (Jázmin utca 15.)
  • Kanyar büfé, Pákozd (Dinnyés mellett a kanyarban! 47.178044839312925, 18.544900854360034)
  • Gabó cukrászda (Pákozd, Budai út 68.)
  • Venice Beach Cable Park, Tiki bár (Wakeboard Velence, Strand utca)

  • A körtúra teljes hossza: 31 km 
  • Magasság különbség: 35 m (főként a pákozdi szakaszon)
  • Felkészültség: Átalagos
  • Idő igény: 2-3 óra (gyereküléssel, kis pihenőkkel, de érdemes egész napos programra váltani)

Kép galéria

Térkép

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el